hírek

VITÉZ LÁSZLÓ PROGRAM – Újabb élmények óvodánkban

Nagy örömünkre, hozzánk is megérkeztek a Vitéz László program foglalkozásai.

Célja, hogy az óvodás korosztályt bevezesse a bábszínház élményvilágába és megalapozza a kultúrára, nemzeti öntudatra való nevelést már kisgyermekkorban.

A program az országot járva becsatlakozik az óvodák délelőtti foglalkozásainak menetébe, drámajátékok, táncház és a bábelőadás zajlik, míg a második részében kézműves alkotómunka teszi színessé a délelőttöt.

Hogy mit is adott nekünk a program?

A Vitéz László alprogram megalapozza a jövőbeli színházlátogató generáció felnevelését, a színházi élmény elmélyítését, a kultúra hétköznapi életbe való bevonását.

A magyar népi hangszerekkel való ismerkedés, néptánccal kapcsolatos élmény nyújtása, a közösségi nevelés, mesehallgatóvá nevelés, a bábszínházi élmény megélése mind gyermekeink személyiségét fejlesztette.

Március első hétfőjén ilyen élményekben volt része óvodásainknak. Hálásan köszönjük a lehetőséget!😃🙏

TOVÁBBI HÍREK

Elhalasztják Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását

Az alábbi videón Dr. Udvardy György érsek Úr szolgál információval, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának elhalasztásáról. Emellett fontos információ: A 2025. április 26. (szombati), a Fenntartó által elrendelt munkanap áthelyezés -tekintettel a Szentatya váratlan...

bővebben

ÓVODAI BEIRATKOZÁS

Kedves Anyukák, Apukák! Szinte most született gyermeketek, s máris eljött az idő amikor óvodába készül? Az óvodaválasztás mindig izgalmas és igen fontos egy család életében. A Szent Margit Óvoda, csodás környezetben biztosítja gyermeketek szeretetteljes nevelését. Ne...

bővebben