CSALÁDBARÁT ÓVODA CÍM ELISMERÉS

Az elmúlt hétvégén részt vettünk néhány kollégával a budapesti Pedagógus Expo-n. A hasznos, színvonalas előadásokon kívül még egy hatalmas dolog is történt velünk! 2024. január 27-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott rendezvényen, a Három Királyfi Három...

Szent Margit ünnepe

Nevelési évünknek kiemelt ünnepe Szent Margit mennyei születésnapja! Az ehhez kapcsolódó témahetet méltón zártuk. Az elmúlt hét folyamán lelki gyakorlaton vettünk részt, óvodásaink ellátogattak a Margit templomba, ebből az alkalomból hirdetett rajzpályázatunkra is...

Téli szünet

Tisztelt Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy az előzetes igényfelmérés eredménye alapján – az iskolai téli szünettel párhuzamosan – óvodánk január első hetében zárva tart. (A döntés az esetleges gyermeklétszám, illetve az intézmény költséghatékonyságának...

Meghívó

Az ADVENT szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A Karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Óvodánkban is elkészül az adventi koszorú, s gyermekeinkkel közösen fogjuk...